Algyői bravúr, NB III.-as ellenfelet búcsúztattak a MOL Magyar Kupában

Labdarúgás - 2023.aug..08


A kezdő sípszót követően szinte azonnal el kezdett esni az eső Algyőn, amely az egész mérkőzésen nem hagyott alább. A 35. percben egy szögletet követően Rádi Martin fejes góljával szerzett vezetést a hazai csapat.

A második játékrészben beszorult a saját térfelére az Algyő, amely főként a védekezésre koncentrált. A 72. percben Hoffmann egy átlövéssel egyenlített, a rendes játékidőben viszont már több gól nem született, így hosszabbítás várt a csapatokra.

A ráadás első játékrészének végén egy hazai védő kezére pattant a labda, a megítélt büntetőt pedig Kovács Milán rúgta be a 105. percben. Az utolsó negyedórában a vendégek előtt már nem adódott lehetőség az egyenlítésre, az Algyő ügyesen megőrizte előnyét és továbbjutott.

Fülöp Tibor: – Gratulálok az egész csapatnak. Megérdemelten jutottunk tovább! Koncentráltak voltunk és bátran játszottunk. Az ellenfélnek a mérkőzés elején volt egy nagy lehetősége, de azon kívül nem nagyon tudtak kidolgozni helyzeteket. Szinte végig uralni tudtuk a meccset. Kaptunk egy nagyon szerencsétlen gólt, de nagyon örülök hogy ezután sem estünk össze. Bátran játszottunk tovább, aminek meg is lett az eredménye.

M-Perfect Home Algyő–Füzesgyarmat 2–1 (1–0) – hosszabbítás után
Labdarúgás, MOL Magyar Kupa, 1. forduló. Algyő, 100 néző. Vezette: Dévényi Balázs (Bencze, Ilyés).
Algyő: Heckó – Rádi, Vastag, Horváth A., Pióker Ti. (Vánkay, 63.), Dudás (Daróczi L., 119.), Deák D. (Kiss R., 82.), Csányi (Kardos, 86.), Patai (Kovács M., 63.), Selyem (Bucholcz B., 91.), Semjényi. Edző: Fülöp Tibor.
Füzesgyarmat: Zsibrita – Mezei, Mező, Kis Sz., Szabó B. (Kiss P., 94.), Pinte (Bella, 41.), Sándor R., Soós (Marozsán, 49.), Csáki, Kobály, Hoffmann (Csaplár, 81.). Edző: Szabados Tamás.
Gólszerzők: Rádi (35.), Kovács M. (105. – 11-esből), ill. Hoffmann (72.).

Fotó: Török János / Forrás: delmagyar.hu

Főtámogatók

Kiemelt támogatók

Támogatók

Minden Jog Fenntartva! 2023 © Algyői Sportkör
Adatvédelmi tájékoztató - Adatkezelési tájékoztató - Sütik

A weboldalt készítette: B-Web Stúdió

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk.