Több mérkőzés is magabiztos sikert hozott a Csongrád-Csanád vármegyei I. osztály 19. fordulójában: a listavezető Szeged-Csanád GA II. nyolcat, az SZVSE pedig tízet lőtt az ellenfelének. A Tiszasziget Hódmezővásárhelyről vitte haza a pontokat, míg a betegségektől sújtott Szentesi Kinizsi otthonában a Balástya tudott nyerni. A forduló rangadóján az Algyő legyőzte a Kiskundorozsmát, igaz, a vendégek 0–0-nál kétszer is kihagytak egy tizenegyest, miután a játékvezető megismételtette a büntetőt, de másodjára is védeni tudott az algyői kapus.
A Mórahalom is 1–0-ra nyert az FK Szeged ellen, ezzel pedig eldőlt, hogy mely csapatok lesznek a felső-, illetve az alsóházban. Az első hat között folytathatja majd az alapszakaszt követően a Szeged-Csanád GA II., a Tiszasziget, az SZVSE, a Kiskundorozsma, az Algyő és a Mórahalom, míg a HFC II., a Balástya, az FK 1899 Szeged-SZEOL, a Szentesi Kinizsi, a Deszk és az UTC az alsóházban játszik majd egymással egy újabb oda-visszavágós kört.
Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–UTC 8–0 (4-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 50 néző. Vezette: Gargya Balázs – jól (Minda, Mucsi).
Szeged-Csanád GA II.: Ásós – Gyuga (Burai, 57.), Benyó, Busa (Szabad, 57.), Heidrich (Bakó, 57.), Kapic, Csorba (Berta, 57.), Nagy S., Maronyai, Gera, Ábrahám (Kordás, a szünetben). Edző: Andorka Péter.
UTC: Mészáros – Tóth M., Miles N., Nádudvari (Kövecs, 57.), Palakovics (Tekeli, 79.), Sarnyai, Boss (Jozi, 60.), Török, Floutier, Duda, Rákóczi. Játékos-edző: Miles Joshua.
Gólszerzők: Busa (18.), Ábrahám (28.), Csorba (37., 38.), Kordás (52.), Szabad (69., 89.), Maronyai (71.).
Jók: mindenki, ill. Miles N., Rákóczi, Mészáros.
Andorka Péter: – Gratulálok a játékosoknak! Egy sportszerű mérkőzésen végig jó felfogásban játszottunk, megérdemelt győzelmet arattunk.
Miles Joshua: – Az eredmény ellenére sok a pozitívum, hiszen hat játékosunk hiányzott a múlt heti csapathoz képest, a szezon elején nem voltunk ennyien. Gratulálok az ellenfelünknek, és köszönöm azoknak, akik ma kisegítettek bennünket!
Hódmezővásárhelyi FC II.–Tiszasziget 1–3 (0-1)
Hódmezővásárhely, 50 néző. Vezette: Tihanyi Gábor – jól(Kócsó, Vida).
HFC II.: Vaits – Tóth J., Vastag, Pálinkás (Buzás, 62.), Nagy A., Orovecz (Karácsonyi, 70.), Rabecz (Tatár, 70.), Bogdán (Berkó, 70.), Buzai, Halász, Borbás. Edző: Bacsa Zsolt.
Tiszasziget: Kiss D. – Szűcs (Godó, 68.), Papp Á., Lipták, Skribek B., Szabó D. (Drágity, 76.), Magyar (Oláh, a szünetben), Széll (Vajna, a szünetben), Bálint D., Skribek Á. (Szilágyi, 68.), Albert. Játékos-edző: Magyar György.
Gólszerzők: Karácsonyi (77.), ill. Papp Á. (21.), Oláh (61.), Lipták (75.).
Jók: senki, ill. mindenki.
Bacsa Zsolt: – Többet éreztem ebben a mérkőzésben, sajnos olyan szituációk után kaptuk a gólokat, amelyre előzetesen felhívtam a figyelmet. A csapatnak volt tartása, amely biztató lehet a jövőre nézve.
Magyar György: – Kifejezetten mozgalmas, sárgákkal tarkított, lüktető mérkőzést sikerült megnyernünk az agresszív, támadófocit játszó hazaiak ellen.
Mórahalom–FK 1899 Szeged-SZEOL 1–0 (0-0)
Mórahalom, 80 néző. Vezette: Mucsi Zsolt – jól (Gargya, Vida).
Mórahalom: Weszelovszky – Görbe, Holcsik (Tóth M., 84.), Baji, Pető (Rádóczi Dán, 68.), Csizmadia (Vajda, 87.), Mészáros, Nagy M., Rádóczi Dáv. (Tajthy, 64.), Bokányi, Szalma. Edző: Papp Endre.
FK Szeged: Garamvölgyi – Kurta, Oláh, Csuka (Tóth Á., 78.), Hegyesi P. (Sisák, a szünetben), Hegyesi B., Miklós (Bürgés, 87.), Cs. Tóth (Frankó, 87.), Heredea, Buchholcz, Benkő. Edző: Dóra János.
Gólszerző: Baji (65.)
Jók: mindenki, ill. Kurta, Oláh.
Papp Endre: – Az elmúlt hetekhez képest egy sokkal küzdelmesebb meccs volt egy szervezett ellenféllel szemben, de hál'istennek ezért is három pontot adnak.
Dóra János: – Az első félidőben jobb volt a Mórahalom, nem kaptunk gólt. A fordulás után mi játszottunk jobban, gólt kaptunk. Jövő héten rúgunk gólt is.
Algyő–Kiskundorozsma 1–0 (0-0)
Algyő, 150 néző. Vezette: Bálint Dániel – gyengén (Szabó R., Kócsó).
Algyő: Szabó G. – Rádi, Bozóki, Kiss R., Vastag, Horváth A., Pióker (Fekete Á., 79.), Daróczi (Kardos, 69.), Deák (Csehó, 90.), Pócs (Táncos, 91.), Selyem (Jernei, 90.). Edző: Fülöp Tibor.
Kiskundorozsma: Rozs – Budai, Molnár K., Róka, Kalapács, Sallai, Ottlik Márk, Ottlik Máté, Fülöp (Kis B., 68.), Lóki (Simon, 88.), Bozsó. Edző: Tóth János.
Gólszerző: Pócs (63.)
Jók: Szabó G., Horváth A., Vastag, Pócs, Pióker, Deák, ill. senki.
Fülöp Tibor: – Csak gratulálni tudok az egész csapatnak, mert végig szervezettek és koncentráltak voltunk! Tipikus egygólos meccs volt, most nekünk sikerült ezt megnyerni. Szeretném, ha ezt az arcunkat tudnánk mutatni a továbbiakban.
Tóth János: – A kétszer kihagyott tizenegyes után fájdalmas az egy-nullás vereség.
SZVSE-G-Falc Kft.–Deszk 10–1 (8-1)
Szeged, SZVSE-stadion, 50 néző. Vezette: Bartucz Tamás – kiválóan (Kócsó, Tóth K.).
SZVSE: Czirják (Seres, 65.) – Pócs (Kelemen B., 67.), Mészáros, Rádai (Csamangó, 65.), Veszelka (Mezei, 65.), Ábrahám-Fúrús, Lévai, Káposzta (Kormányos, 65), Kelemen V., Papp Á., Amariutei. Játékos-edző: Kelemen Balázs.
Deszk: Madaras – Teschner (Bódi, a szünetben), Istókovics (Rácz, a szünetben), Pásztor, Matyelka, Télessy (Salánki, a szünetben), Markovics (Fóris, a szünetben), Tarjányi (Török, 53.), Adamov, Szabó R., Király. Edző: Csordás József.
Gólszerzők: Ábrahám-Fúrús (5.), Pócs (8., 60), Amariutei (10., 15., 18., 36.), Kelemen V. (32.), Papp Á. (37.), Kelemen B. (89.), ill. Pásztor (43.).
Jók: mindenki, ill. Szabó R., Pásztor.
Kelemen Balázs: – Gratulálok a csapatnak, nagyszerű napot fogtunk ki! A célunk, hogy minél hosszabb ideig kitoljuk ezt a formát.
Csordás József: – Osztálykülönbség volt a két csapat között, gratulálok az SZVSE-nek, és elnézést kérek, hogy edzőpartnernek is gyengék voltunk.
Szentesi Kinizsi–Balástya 0–4 (0-2)
Szentes, 30 néző. Vezette: Dobó Attila – jól (Minda, Kőhalmi).
Szentesi Kinizsi: Kotvics-Varga – Rácz D., Koncz, Prozlik, Bartucz P., Locskai, Rácz B., Puhala (Szakács, 77.), Mihály, Piti (Verebélyi, a szünetben), Tóth R. (Fábrik, 60.). Edző: Sallai Róbert.
Balástya: Hegedűs – Szádeczky, Faragó, Gera D. (Muró, 67.), Horváth Cs., Vámos N., Márkus (Tóth B., 60.), Vörös (Gera L., 67.), Tóth G., Vámos T., Mondics (Nagymihály, 58.). Edző: Kiss Máté.
Gólszerzők: Vámos N. (32.), Gera D. (42.), Vörös L. (52.), Vámos T. (55.).
Jók: Rácz D., ill. mindenki.
Sallai Róbert: – A mai kezdőtizenegyet az influenza-helyzet állította össze.
Kiss Máté: – Bár rossz előjelekkel vágtunk neki, mégis sikerült szép győzelmet elérnünk. Köszönjük a Szentes korrektségét a módosítás kapcsán!
A 20. forduló programja:
Szombat, 14 óra: FK 1899 Szeged-SZEOL–Hódmezővásárhelyi FC II. 14.30: Deszk–Algyő, Tiszasziget–SZVSE-G-Falc Kft., Szentesi Kinizsi–Mórahalom, UTC–Balástya, Kiskundorozsma–Szeged-Csanád GA II.
forrás: delmagyar.hu