A nyitómeccsen a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. sima mérkőzésen győzte le a Kiskundorozsmát, a korai vezetést követően végig uralta a meccset Andorka Péter csapata, amely így megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.
Mindez szombatra értékelődött fel igazán, hiszen az éllovas SZVSE-PizzaMonster pontokat hullajtott Hódmezővásárhelyen. A szegediek Taci büntetőjével szereztek vezetést, és bár több nagy lehetőségük is akadt, az előnyük megduplázásban rendre megakadályozta őket a vásárhelyiek remekelő kapusa, Weszelovszky Gábor. A szervezetten védekező hazaiak a második félidőben ugyanakkor egy kontra után szintén kiharcoltak egy büntetőt, amit Mohácsi értékesített, így értékes döntetlent játszottak a listavezetővel: az SZVSE előnye pedig ezzel öt pontra csökkent.
A Tiszasziget és a Makó II. is idegenben tudott nyerni, előbbi a Kertész utcában tudott győzni az UTC ellen, miután már a második percben előnybe került. A Maros-partiak a DAFC bordányi otthonából térhettek haza három ponttal egy fejesgólnak köszönhetően, és ugyan még egyszer betaláltak, de ezt les címén érvénytelenítette a játékvezető. Szintén az idegenben győztes csapatok közé tartozik a Deszk, amely meglepetésre nyerni tudott
Mórahalmon, a vendégeknél ráadásául a 35 .percben orrtörést szenvedett csapatkapitány, Grósz Márk így is végigjátszotta a találkozót.
Egy pontot elvitt Szentesről a Bordány, amely egyik téli szerzeményének köszönhetően tudott egyenlíteni. Kiütötte az új edzővel felálló Algyő a sereghajtó Apátfalvát, a hazaiak tizenhárom gólig meg sem álltak, és nagyon magabiztos sikerrel kezdték a tavaszt.
Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–Kiskundorozsma 3–0 (2-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 100 néző. Vezette: Bartucz Tamás – jól (Gera, Dobai).
Szeged-Csanád GA II.: Rodic – Bitó, Papp D., Mészáros G. (Gál, 78.), Kapic (Csipai, 75.), Holcsik (Kubitsch, 84.), Szűcs Zs., Lestyán, Murár (Bokros, 87.), Tóth G., Dobronoky (Mahler, 66.). Edző: Andorka Péter.
Kiskundorozsma: Rozs – Császár, Molnár K. (Laczi, a szünetben), Papp N. (Bárkányi, 72.), Sallai, Szecskó, Ottlik Márk, Ottlik Máté, Takács A. (Agócsy, 57.), Lóki (Cseh, 72.), Bodonji. Edző: Ottlik Roland.
Gólszerzők: Dobronoky (9.), Bitó (37.), Kapic (65.).
Jók: mindenki, ill. Bodonji, Ottlik Márk.
Andorka Péter: – Végig kontrolláltuk a meccset, jól játszott a csapat, gratulálok a fiúknak a győzelemhez!
Ottlik Roland: – Nincs bennünk csalódottság, a jobb csapat győzött. Jövő héten javítunk!
Szentesi Kinizsi–Bordány 1–1 (0-0)
Szentes, 100 néző. Vezette: Dobó Attila – jól (Gera, Minda)
Szentesi Kinizsi: Tóth L. – Légrádi (Berta, 75.), Dovics, Lőrincz, Prozlik, Bartucz, Locskai (Mátéfi, 81.), Péter (Varga A., 81.), Szarvas, Piti, Mészáros M.Edző: Bány Tamás.
Bordány: Csúri – Bozsó, Márki, Kemenczés, Sándor, Valach (Fodor, 66.), Farkas F. (Denkovity, 87.), Visnyei, Farkas Á. (Mihalkó, a szünetben), Krizs (Meszes, 78.), Gáspár. Edző: Vasas Gábor.
Gólszerzők: Prozlik (55.), ill. Gáspár (68.).
Jók: Prozlik, Dovics, ill. mindenki.
Bány Tamás: – Egy kicsit nagyobb odafigyeléssel ezt a meccset meg lehetett volna nyerni egy-nullra.
Vasas Gábor: – A sok távozó ellenére egységesebbek vagyunk, mint ősszel. Van némi hiányérzetem, de idegenben jó az iksz. További sok sikert kívánok Bány Tamáséknak!
Mórahalom–Deszk 0–4 (0-1)
Mórahalom, 100 néző. Vezette: Mucsi Zsolt – jól (Ruzicska, Halász).
Mórahalom: Vígh – Ördögh, Tóth M. (Malatinszki D., a szünetben), Papp D., Suhajda, Abadzic (Fődi, a szünetben), Kis L., Fátyol, Budai, Bokányi, Szalma. Edző: Hódi Mihály.
Deszk: Nagy G. – Németh Z., Bódi, Török Gy., Grósz, Matyelka (Fóris, 85.), Hovanyecz (Kozma, 75.), Adamov, Markovics, Fülöp (Pióker Ti., 52.), Mezei (Salánki, 65.). Edző: Papp Endre.
Gólszerzők: Bódi (37.), Pióker Ti. (75.), Fóris (88., 92.).
Jók: senki, ill. mindenki.
Hódi Mihály: – Szégyen, amit a csapat ma lerakott az asztalra! Egyedül a szurkolókat tudnám megdicsérni, akik rossz szó nélkül viselték a mai meccset.
Papp Endre: – A két csapat edző mérkőzéséből tanulva kivettük a méregfogát az ellenfelünknek. Csapatként nagyon jól működtünk, az orrtörést szenvedett csapatkapitányunk, Grósz Márk pedig megmutatta, hogy kell viselkednie egy kapitánynak.
HFC II.–SZVSE-PizzaMonster 1–1 (0-1)
Hódmezővásárhely, 100 néző. Vezette: Ézsiás Gábor József – jól (Borbényi, Herceg)
HFC II.: Weszelovszky – Tóth J., Urbán, Gyüre, Barna (Krisztin, 66.), Mohácsi, Papp M. (Szőke, 86.), Erhardt, Becsek (Bagi, 90.), Berkó, Hajdú. Edző: Bacsa Zsolt.
SZVSE: Czirják – Kormányos, Pócs, Csamangó, Mészáros Z., Rádai G., Beretka, Fülöp, Taci, Kelemen V. (Frank, 72.), Sorin. Edző: Paksi Péter.
Gólszerzők: Mohácsi (78., 11-esből), ill. Taci (28., 11-esből).
Jók: mindenki, ill. Pócs, Fülöp, Kormányos.
Bacsa Zsolt: – Hét ifistával felálló csapatunk győzelemmel felérő döntetlent ért el.
Paksi Péter: – A sok kihagyott helyzet megbosszulta magát.
Algyő–ContiTech-Apátfalva SC 13–0 (7-0)
Algyő, 50 néző. Vezette: Csöngető Endre – jól (Szeles, Tóth)
Algyő: Siska – Bozóki, Vastag, Bogdán, Selyem (Tápai, 65.), Daróczi, Törköly (Neupert, 62.), Szil, Kovács M., Puskás (Miklós, a szünetben), Jernei. Játékos-edző: Kovács Milán.
Apátfalva: Dömötör – Keresztúri (Pászti, a szünetben), Ponczok, Lestyán, Cseszkó, Kardos G. (Szabó R., 52.), Mándi (Imre, 58.), Luncz, Kardos B., Bitter, Fodor. Edző: Karsai Gábor.
Gólszerzők:Selyem (15., 21., 43., 51., 61.), Bozóki (24., 40.), Vastag (35.), Daróczi (39.), Szil (55., 65., az elsőt 11-esből), Miklós (63.), Tápai (73.).
Jók: mindenki, ill. Cseszkó, Ponczok, Lestyán.
Kovács Milán: – Gratulálok a csapatnak, dolgozunk tovább!
Karsai Gábor: – Köszönet azoknak a játékosoknak, akik vállalták a mérkőzést! Megyünk tovább, célunk a bajnokság tisztességes befejezése.
DAFC Szeged–Makó II. 0–1 (0-0)
Bordány, 50 néző. Vezette: Gargya Balázs – jól (Burzon, Aczél)
DAFC: Grund – Varga Á., Nagy M., Fekete (Faragó, 81.), Kis B., Kovács P. (Papp B., 67.), Pető, Bálity, Baka, Görbe, Suták. Edző: Terjéki Tamás.
Makó II.: Köteles – Bohák D., Rau, Heidrich, Pantelisz (Cseh, 84.), Bakos, Vas (Gera, 88.), Molnár D., Czebe (László, 75.), Bán (Bartucz, a szünetben), Tamás (Kardos Á., a szünetben). Edző: Koczkás Zoltán.
Gólszerző: Kardos Á. (75.).
Jók: Görbe, Suták, Faragó, ill. mindenki,
Terjéki Tamás: – Küzdős, hajtós meccset játszottunk, a hozzáállással nem volt gond. A játékban javulnunk kell, még sok a pontatlanság.
Koczkás Zoltán: – Nem csak az ellenféllel, hanem a pálya talajával is meg kellett küzdenünk. Egy küzdelmes mérkőzésen a második félidei játékunkkal rászolgáltunk a győzelemre, a minőségi cseréinkkel tudtuk ezt a meccset a magunk javára fordítani.
UTC–Tiszasziget 1–3 (0-1)
Szeged-Újszeged, Kertész utca, 75 néző. Vezette: Fekete Zoltán – közepesen (Fűri, Nemczov)
UTC: Mészáros L. – Zsömbörgi, Szántó, Jozi (Mohammadreza, 20.), Dongó, Sós, Pesti (Zsilinszki, a szünetben), Obi, Varga L. (Tekeli, 85.), Horváth A., Schneider (Palakovics, 80.). Játékos-edző: Szántó Dániel.
Tiszasziget: Kiss D. – Papp Á., Lipták, Szilágyi, Szabó D. (Oláh, 60.), Bálint D., Albert (Vajna, 60.), Bánóczki (Skribek Á., 70.), Farkas F., Varga G. (Bálint T., 79.), Godó (Lajkó, 50.). Játékos-edző: Bernát Péter.
Gólszerzők: Horváth A. (89.), ill. Szabó D. (2.), Lajkó (64.), Szántó (86., öngól).
Jók: Mészáros, Sós, Obi, ill. mindenki.
Kiállítva: Mohammadreza (74.).
Szántó Dániel: – Szívünk, lelkünk a pályán volt, most nem ért pontot számunkra, de van sok biztató jel.
Bernát Péter: – Ezen a pályán folyamatos játékról nem beszélhetünk. Minden tiszteletem a játékosaimé, alkalmazkodtak a körülményekhez és motiváltan hozták le a mérkőzést.
A 15. forduló programja:
Péntek, 18.30: Makó II.–Szeged-Csanád GA II. Szombat, 14.30: ContiTech-Apátfalva–DAFC Szeged, SZVSE-PizzaMonster–Algyő, Deszk–Hódmezővásárhelyi FC, Bordány–Mórahalom, Tiszasziget–Szentesi Kinizsi, Kiskundorozsma–UTC.
forrás: delmagyar.hu